CONNEKTOR:567: (1997)

- Mielőtt még bármit is mondanál, hadd nyugtassalak meg, hogy - noha a sajtóban egy csomószor fikáztak titeket e miatt az album miatt - szerintem ez egy nagyon jó lemez, nagyon állat...

- Szerintünk is.

- ...és ezen mertetek igazán kísérletezni, ezen írtátok például a legnyíltabb popslágereket.

-Az ember tervez, illetve az azt követő Eleven című koncertlemez és ...'Cause For Sale című angol nyelvű EP lezárta a zenekar első időszakát. Akkor nem gondolkoztunk azon, hogy "na, most le kéne zárni az első időszakot", de ha visszanézek, akkor nyilvánvalóan így történt. Nem akartunk csinálni még egy Ember tervezt. Leülhetnék, és kiizzadhatnék magamból minden lemezre egy R&R rugóját, de nem lenne igazán értelme: ez nem erről szól. A Connektor volt az a lemez, ahol azt gondoltuk, hogy a zenekarnak van olyan neve, van olyan nimbusza talán - ha nem rossz ez a szó -, hogy csinálhatunk végre egy olyan lemezt, amilyet szeretnénk. Nem mintha korábban olyan lemezeket csináltunk volna, amilyeneket nem szerettünk volna, de itt azt gondoltuk, hogy most semmi nem érdekes, csinálhatunk bármit: hogyha ahhoz van kedvünk, akkor zongorázhatunk rajta, ha ahhoz van kedvünk, akkor írhatunk olyan számot, mint a Tavasszal, amiben "dzsu-dzsu-dzsu, dzsu-dzsu-dzsu" - ez megy végig, kis kivételtől eltekintve. Tehát csinálhatunk olyan dolgokat, amiket korábban nem csináltunk. A Connektor volt az a lemez, aminél azt gondoltuk, hogy nyugodtan belemehetünk egyfajta kísérletezős dologba. És valóban sokan illették negatív kritikával ezt a lemezt: abban az időben egy kicsit megosztotta a Tankcsapda-rajongókat. Volt, aki azt mondta, hogy ez a legjobb lemez, amit valaha csináltunk, volt, aki meg azt, hogy "hát azért ezt nem kellett volna". Én azt gondolom - főleg most, hogy eltelt jó pár év -, hogy tök jó lemezanyag volt, nagyon jó számokkal. A hangzásában itt is vannak persze kivetnivalók, nem szól úgy, ahogy szerettük volna, ennek ellenére szerintem az egyik legjobb lemez, amit valaha csináltunk.

- Hogy szerettétek volna, hogy szóljon?

- A dobhangzások nagyon vékonyak rajta, ez az elsődleges problémája: az egésznek az összhangzásában emiatt egy kicsit felborult az egyensúly a gitárok javára. Ennek ellenére vannak rajta olyan dalok, amiket szerintem soha nem fogunk tudni nem játszani koncerteken.

- Itt két olyan popdalt is írtatok, ami még eddig példa nélküli volt a Tankcsapdánál: a Riót meg a Discót. Ezek annyira slágerek, mégsem ezeket választottátok klipnek. Talán féltetek, hogy majd azt mondják, hogy a Tankcsapda eladta magát?

- A Discóban mi nem éreztünk akkora potenciát, mint amit most te mondasz, nem is az a legjobb szám szerintem ezen a lemezen. Jó dal, időnként szoktuk játszani koncerteken, de túlságosan sokat nem... A Rio viszont szándékosan nem került klipesítésre. Annyira kommersz dal, annyira populáris szám, hogy amikor megbeszéltük, hogy fölvesszük a lemezre, már akkor tudtuk, hogy nem csinálunk belőle klipet. A R&R rugója után, ahol szintén megkaptuk az őstankcsapdásoktól, hogy "azért nem kéne már ennyire populárisan szaxofonszólózni", éreztük, hogy nem lenne okos egy annál még kommerszebb, még populárisabb, még diszkósabb - vagy nem tudom, milyennek nevezzem - számból készíteni klipet. A Kicsikét című dalt éreztük annak a dalnak erről a lemezről, ami úgy tankcsapdás, hogy azért kicsit más is, mint amit korábban csináltunk. Ez jó választásnak bizonyult, mert koncerteken az egyik legnagyobb sláger a mai napig. Lehet, hogy ha a Riót választottuk volna akkor első klipdalnak, akkor eladtunk volna belőle pár ezer darabbal többet, de hosszú távon mindenképpen jól választottunk, amikor Kicsikét mellett döntöttünk. Azt gondoltuk, hogy a Rio maradjon meg a tankcsapdások számának, ne feltétlenül ezzel azonosítsa a zenekart egy olyan ember, aki nem ismeri a többi dolgunkat.

- A másik kakukktojásdal a lemezen az Acapulco, ami szintén egy nagyon jó kísérlet: egy baljós, füstös, lassú rap, vagány szöveggel...

- Az Acapulco nagyon jó szám, a mai napig nagyon szeretem, annak ellenére, hogy koncerten sosem játszottuk, mert nem olyan típusú, amit koncerten kell játszani. Olyannyira szeretem az Acapulcót, hogy aztán a Tankológia lemezen (a zenekar tízéves fennállását ünneplő 1999-es ritkasággyűjteményen - a szerk.) szerepel a szám demóverziója, ami egyébként nekem jobban is tetszik, mint a Connektoron megjelent verzió.

- Az sem merült fel, hogy esetleg ez a szám is kaphatna klipet?

- De igen, gondoltunk rá, de amikor a Connektor megjelent, akkor történt a zenekarban ez a "kényelmetlen vérveszteség", hogy a Buzsik elment, a helyére meg jött egy másik srác, és ez a doboscsere meg az akkori turné teljesen lekötötte minden időnket, nem tudtunk ilyesmivel foglalkozni, nem maradt rá energiánk. Amikor viszont a Tankológiát állítottuk össze, ismét felmerült az Acapulco klipesítésének ötlete, de aztán mikor beesett egy Mennyország Tourist, nem volt kérdéses, hogy miből csináljuk a klipet.

DOBOSCSERÉK

- Hogyan is történt pontosan Buzsik Gyuri távozása?

- Buzsik a zenekarban alapítótag volt, viszont a Connektor elkészültekor már érezhető volt, hogy nem egy vágányon haladnak az elképzeléseink, és emberi értelemben sem voltunk már akkor igazán egymásra hangolva. Egyszerűen az történt, hogy Gyuri nem kívánta már annyira kivenni a részét a munkából, mint amennyire mi szerettük volna, hogy kivegye. Ha csúnyán fogalmaznék, akkor azt mondanám, hogy rettentően lusta ember volt. De ez egy emberi gyengeség, és mindenkinek vannak emberi gyengeségei, éppen ezért nem akarom most erre rákenni a szart. Egész egyszerűen nem égett már benne az a tűz, nem volt már annyira éhes - semmilyen szinten - a sikerre, a zenélés örömére, bármire, mint korábban. Cseresznye meg én sokkal intenzívebben akartuk csinálni a zenekart: még nagyobb energiabedobással, még jobb számokat írni, még jobb lemezeket csinálni, még inkább előrekerülni a magunk szintjén, még jobb minőséget produkálni a közönségnek meg magunknak, s ez a fajta éhség a mai napig működik bennünk - Gyuriban viszont ez már nem működött. Ez már régóta érlelődő folyamat volt, és a Connektor megjelenésekor jött el a pillanat, amikor azt gondoltuk, hogy "oké, a lemez megjelent, de a turnéra már nem ő jön el velünk."

- Mivel magyarázod, hogy így eltávolodtatok egymástól az évek során?

- Amikor ez a doboscsere történt, akkor az egyszerűség kedvéért, meg hogy a rajongók előtt Buzsikot ne bántsuk, azt mondtuk - ami egyébként szintén igaz, tehát nem hazudtunk -, hogy Gyurinak felesége lett, gyereke született, családot alapított, és valóban, ő sokkal több időt akart a családjának szentelni, mint a zenekarnak. Ami nem baj önmagában véve, hisz' hogyha valakinek gyereke van, felesége, az önmagában még nem olyan dolog, ami miatt a zenekarból ki kell, hogy kerüljön. Sokan kérdezték abban az időben, hogy ha nekem gyerekem lesz, akkor magamat fogom kirúgni a zenekarból? Nyilván nem erről van szó. Egyszerűen csak az a szituáció olyan volt, hogy már nem lehetett tovább húzni-halasztani ezt a dolgot. Mi menni akartunk nagyon, Gyuri meg nem akart már igazából menni. Ez egy ideig működik, de aztán amikor már érzed, hogy a kolonc csak húzza a nyakad hátrafele, csak nem tudsz haladni, pedig mennél, mint az állat, de valami állandóan visszahúz. Amikor két embernek kell elvégezni három munkáját, amikor két embernek kell befektetnie három energiáját, ez egy ideig megy, de aztán már nem. Erről sokat beszéltünk Gyurival, hogy nem így kéne, másképp kéne csinálni, de aztán úgy döntöttünk, hogy ha ez így nem működik, akkor a két rossz közül a kisebbiket választjuk, és egy új dobossal folytatjuk tovább a dolgot. Ekkor szállt be egy nyíregyházi fiú, Elek Ottó, aki aztán bő két évig volt a zenekar tagja.

- Vele mi volt a baj? Nem tudott beilleszkedni?

- Végülis nem. Ő ilyen magának való típusú srác, akiről igazából egyébként nem tudok rosszat mondani egyáltalán, de ez valószínűleg azért lehet, mert nem ismertük meg. Hiába voltunk együtt több mint két évet, nem sokkal többet tudok róla most, mint amikor a zenekarba beszállt. Előtte nem ismertük egymást, ez egy ilyen ad hoc dolog volt: az egyetlen lehetséges verzió ő volt, amikor Gyuri kikerült a zenekarból szeptember legelején, mert október legelején már indult a turné. Egy olyan embert kellett találnunk akkor hirtelen, aki a lehető legjobban megoldja a dobolási feladatokat. Gyakorlatilag mindegy volt, hogy ki, csak egy viszonylag profi ember legyen, akivel a turnét - ami akkor már le volt szervezve - meg tudjuk csinálni. Ottó erre teljesen alkalmas volt, jól megoldotta a feladatot, és bíztunk benne, hogy előbb-utóbb fel fog oldódni, de eltelt egy fél év, eltelt egy év, másfél év, kettő, és ugyanott tartottunk, ahol a legelején. Magyarul: nem volt köztünk gyakorlatilag semmiféle kapocs. Ez nálunk azért sarkalatos pont, mert ebben a Tankcsapdában mindig olyan emberek zenéltek, akik egymásnak nemcsak a színpadon vagy a próbahelyen voltak társai, hanem egyébként is. Nem azt mondom, hogy mi Cseresznyével vagy Fejessel egymást csókolgatjuk nap mint nap, de megvan köztünk az a fajta kohézió, ami Ottónál egyáltalán nem működött. Ez így hosszú távon semmiképpen nem volt tartható, és ezt Ottó is tudta, ő is ugyanígy érezte, úgyhogy amikor egy évvel ezelőtt megbeszéltük, hogy váljunk külön egymástól, számára inkább megkönnyebbülés volt, mintsem probléma.

- Megsínylette a közös lemezetek, a Ha zajt akartok!, hogy Ottó nem tudott beilleszkedni?

- Nem, ilyen értelemben nem sínylette meg. Abban az értelemben lehetett volna a Ha zajt akartok! más - nem azt mondom, hogy jobb, de más -, hogyha Ottó tevékenyen vett volna részt a dalokban meg a zenekar életében. Igazság szerint a Ha zajt akartok! gyakorlatilag a Cseresznye és az én lemezem, ahol dobol egy Ottó nevű fiú. Érted, mire gondolok.

- Tehát megmondtátok neki, hogy mit doboljon, ő meg azt csinálta.

- Igen.

HA ZAJT AKARTOK! (1999)

- Ez a lemez a zenekar egyik legnehezebb időszakában készült, elsősorban emberi szempontból. Mindenféle problémáink voltak abban az időben, magunkkal is - tehát külön-külön mindenkinek magával -, meg zenekarilag is, szervezetileg, hogy ilyen hülye szóval éljek. Nem tudom, hogy érződik-e a lemezen vagy nem, a fene tudja. Egyébként hasonlóképpen a Connektorhoz, ezt a lemezt is volt, aki fikázta, és volt, aki nagyon szerette. Én azt gondolom, hogy átmenetet jelentett ez a lemez a zenekar korábbi évei és az új, a mostani lemez között. Az a fajta szükséges kapocs, ami nélkül az új lemez nem lehetne olyan, amilyen.

- Mintha elindult volna a Tankcsapda egy kicsit visszafelé. Mintha megijedtetek volna, hogy túl messzire mentetek a Connektorral.

- Nem, nem ijedtünk meg, csak már kikísérleteztük magunkat. Sose voltunk egy Pink Floyd, érted. Nem is akartunk elmenni nagyon kísérleti irányba, már kiéltük a hülyeségeinket a Connektoron, a "billentyűzhetnékünket" meg a "lassú-szám-írhatnékunkat", meg a "popdalírhatnékunkat". A Ha zajt akartok! lemezzel elindult az a folyamat, ami szerintem most az új lemezen még jobban kiterebélyesedett.

- A szövegek meg az inspirációk tekintetében ezen a lemezen merrefelé mentél?

- Ez egy filozofálgatós lemez: megjelentek komolyabb próbálkozások. Ezt azzal magyarázom, hogy végülis abban az időben éltem azt az életkoromat, a 26 és 30 közötti éveimet, ami sok férfiember számára kritikus kor. Mondjuk akkor halt meg Jimi Hendrix, akkor lőtte magát főbe Kurt Cobain, és nálam is megvolt ez a fajta időszak. Én nem lőttem magam ugyan főbe, meg nem lettem heroinista, és nem haltam bele a drogokba, de mindenképpen egyfajta önvizsgáló időszak volt ez, és ha lehet mondani ilyeneket, akkor kerültem közelebb az Istenhez, vagy mit tudom én. Ilyeneket lehetne mondani, de ebben igazából nem ez a lényeg, hanem sokkal inkább az, hogy az volt az az időszak, amikor már nemcsak olyan dolgok érdekeltek, hogy hány sör van egy házibuliban meg hány csaj - ezek is érdekeltek, mondjuk, de már nemcsak ezek -, hanem kezdtem már olyan dolgokkal is foglalkozni - ha másképp nem, akkor a fejemben belül -, amikkel korábban csak érintőlegesen vagy még úgy sem.

- Az "Istenhez való közelebb kerülést" részleteznéd?

- Nem vallásos alapon működik ez nálam, nem vagyok semmilyen vallásnak a követője, nem vagyok buddhista vagy keresztény, nem járok templomba, nem vagyok Krsna tudatú, vagy mit tudom én... Egész egyszerűen csak az ember elkezd gondolkozni az efféle dolgokon ilyen életkorban, meg ilyen felfokozott életvitel közben. Mert ugye azt azért nyilván hozzá kell tennem, hogy sosem éltünk szent életet, nyilván mindenféle szerekkel éltünk, meg csináltuk a magunk dolgait, ahogy csak bírtuk, és ezek a dolgok előbb-utóbb elvezetnek egy önmagát gondolkodó embernek tartó valakit oda, hogy elkezd ilyesmin is gondolkodni. Ez ösztönös, magától működik, nem jött oda senki hozzám, a vállamra téve a kezét és mélyen a szemembe nézve, hogy "te, most mától kezdve majd izé..." Egyszerűen csak úgy alakultak a dolgok - biztosan nem véletlenül -, hogy ilyen könyvek kerültek a kezembe, ilyen emberekkel találkoztam beszélgetések során, és elkezdett érdekelni ez a téma. Mit tudom én, bele-bele- olvasgattam a Bibliába, érdekelt. Bele-beleolvasgattam a Bahagavadt gitába (hindu szent könyv - a szerk.), az is érdekelt. Ez a dolog a mai napig is jellemző rám egyébként, legfeljebb az új lemezen nem kapott akkora teret, vagy nem lett úgy megfogalmazva, mint a Valaki, aki vagyban, vagy a Vezérben például. De ezeket a mai napig ugyanígy gondolom, ugyanígy érzem, legfeljebb az új lemezen - más hatásokból kifolyólag - több konkrétabb, intenzívebb, emberibb, földibb téma van.

- Ekkor volt neked az a súlyos ejtőernyős baleseted is. Az hatással volt arra, hogy spirituálisabb, az életet jobban átgondoló ember lettél?

- Igazából nem.

- Hogyan is történt ez pontosan?

- A Connektor készülte környékén volt. Ejtőernyővel egy leszállás közben elmértem a leszállási pályát, és egy parkoló IFA teherautónak csapódtam. Egy ilyen ejtőernyő, amikor száll lefelé, elég tempósan megy. Mondjuk, mintha valaki kismotorral csutkára húzná a gázt, és bukósisak nélkül nekimenne egy betonfalnak - körülbelül így kell elképzelni. A lábam, fejem, fogaim, állkapcsom törtem, jobbra-balra zúzódtam, fogakat köptem. Úgy hagytam ott a fogamat, hogy nem haltam meg (nevet). Aztán ebből persze szépen fel is épültem. Nem volt ezzel semmi gáz, nincs a mai napig sem.

- A mai napig ugyanúgy ejtőernyőzöl?

- Persze. Én már másnap mentem volna, csak nem mehettem a lábam miatt.

- Hány ugrás vagy hány nap egy héten, amikor ezzel foglalkozol?

- Abszolút időszakos. Az ejtőernyőzés időjárásfüggő sport, tehát télen többnyire nem szoktam ugrani, amikor meg turné van, akkor nincs rá időm. Amikor nincs turné, és el tudok menni egy ejtőernyőstáborba, ami mondjuk tart egy-másfél hétig, olyankor meg, ami a csövön kifér, tehát naponta ötöt-hatot-nyolcat ugrok, amennyit bírok. Ha ez mondjuk egy hétig tart, akkor ugrok ötvenet egy hét alatt.