GITÁRCSERÉK

- A Tankcsapda első három évében gitáros voltál. Hogyan kerültél át basszusgitárra?

- Én basszusgitáros voltam eredetileg is! A Tankcsapda első három évében gitároztam ugyan, de ez csak kényszerű gitárosság volt, mert hogy nem tudtam soha szólózni, nem vagyok egy szólógitáros típus, a mai napig is egy futamot tudok csak lejátszani,

- Akkor koncerten hogyan oldottad meg a szólókat az első időkben?

- Hát az érdekes volt. Úgy oldottam meg, hogy volt egy wah wah pedál, az be volt kötve, és mindig, amikor a dalokban jött egy-egy ilyen nyúlfarknyi szólórész, akkor ráálltam a pedálra, és kurvára nyiszogtattam, és beleálltam egy - a harmóniának megfelelő - hangba.

- Iggy Pop korai zenekaránál, a Stoogesnál voltak ilyen típusú "szólók"...

- Abszolút. Abban az időben egyébként sokat hallgattam Buzzcocksot meg Sex Pistolst. Egyébként abba, hogy a Tankcsapda az első éveiben ilyen punknak nevezett zenét nyomott, abba az is belejátszott természetesen, hogy nem tudtam szólózni. Úgy szerkesztettük meg, meg úgy raktuk össze a számainkat, hogy lehetőség szerint ne kelljen gitárszólókat csinálni. Ha már nagyon muszáj volt egy dalba beletenni valami szóló jellegű dolgot, mert megkívánta a szerkezet, akkor pedig a stúdióba elhívtunk embereket, akik valamilyen szinten gitároztak - ez A legjobb méregnél is így volt egyébként.

- Ebből a punk and rollból hogyan mentél el a hard rock felé? Ez végülis '90-'92 között történt, nem?

- Ez klasszikus fejlődési folyamat volt, abban azt értelemben, hogy amikor a Tankcsapda megalakult, akkor valóban a "tudsz három akkordot, csinálj punkzenekart" effekt működött. Nyilván nem mondtuk ezt ilyen szinten ki, de úgy lett kiosztva az, hogy én gitáros leszek, a Labi pedig bőgős, hogy Buzsik azt mondta, hogy úgy szeretne dobolni. Tehát a dobos poszt el volt ezzel döntve. Az első néhány próbán volt olyan szám, amiben én bőgőztem, és Labi gitározott, meg amit ő bőgőzött, én gitároztam, és aztán valahogy a gitár többször maradt az én nyakamban, a bőgő meg többször az övében. Így alakult ki, hogy ki ki lesz - ennyire nem volt a dolog tudatos! Az első években azért volt ennyire egyszerű a zene, mert nagyjából azt a három-négy akkordot tudtuk rendesen eljátszani. És az, hogy a punkból ilyen szinten átmentünk a rockzenébe, ez ugyanilyen természetes fejlődési folyamat volt: egyszerűen elkezdtünk egyre ügyesebbek lenni a hangszereinken - bár idézőjelbe téve, hogy "ügyesebbek", mert azért olyan nagy zsonglőrök ma se vagyunk. Másrészt pedig a gyökeres fordulatot azt a Cseresznye/Labi váltás hozta magával, amikor is Cseresznye, egy gitáros ember került a zenekarba, egy szólógitáros, én pedig visszakerültem a basszusgitárra, és innentől kezdve nem volt kérdés, hogy a rockzene lényegesen erősebb befolyással fog bírni. De az is igaz, hogy ha mondjuk meghallgatod az új lemez dalait, ezen is vannak tök punk témák, amik akár az első kazettán is rajta lehettek volna. Korai időkből származó hangulatok a mai napig vannak, és ezek a rock and rollos, punkos dolgok - akármennyire is csinálunk magunkhoz mérve modern számokat is - mindenképpen meg fognak maradni a zenénkben valamilyen szinten a jövőben is, az egészen biztos.

- Labi távozására miért került sor?

- Az első három évet csináltuk végig Labival, és ez volt a zenekarnak az a korszaka, ami tök felhőtlen és hepi volt: állandóan be voltunk rúgva, ment ez a klasszikus rock and roll életforma. Aztán Labinak egészen egyszerűen kimerültek a telepei. Az történt, hogy A legjobb méreg megjelenésekor, amikor éreztük, hogy ha valamikor, akkor most aztán nagyon rá kell pakolnunk mindent, amit csak tudunk, pont akkor került Labi abba a stádiumba emberileg, hogy nem lett volna képes ezt csinálni. Ő ezt tudta is, meg is mondta, meg is beszéltük, tehát nem veszekedéssel, nem anyázással váltunk el egymástól. Olyannyira nem, hogy Labival a mai napig hetente szoktunk összejárni kártyázni, sörözni, dumálni.

- Nem keserű amiatt, hogy épp ott, a nagy befutás előtt esett ki?

- Nem, nem, abszolút nem. Egyébként a mai napig elmondja bárkinek, hogy ő valahol örül is, hogy így történt, mert soha nem volt az a "rocksztár szeretnék lenni" típus. Ő hobbiból zenélgetett, és hogyha ez a zenekar hobbiszinten maradt volna, akkor ő elzenélgetett volna még éveken keresztül. Ő nem akarta azt a fajta pályát befutni, amit mi azóta is csinálunk. Nem mintha neki azóta felesége és három gyereke lenne, és családcentrikussá vagy üzletemberré lett volna: ugyanolyan srác most, mint amilyen volt, nem ment el a rockzenétől gyökeresen ellenkező irányokba az élete. Egész egyszerűen csak nem akarta az életét ilyen szinten korlátok közé szorítani, hogy ő egy basszusgitáros egy rockzenekarban, és ezt csinálja élete végéig. Ami meg Cseresznyét illeti, ő Labi távozása előtt egy kábé egy évvel került a zenekarhoz, mint technikus. Jártunk együtt koncertezni, pakolta a cuccot, hangolta a gitárt, amit egy technikus csinál, de mindig benne volt a levegőben az, hogy ő nagyon szeretne beszállni a zenekarba, tudtuk, hogy gitározik. Egy vagy két olyan próba volt is egyébként '92 nyarán, amikor négyen próbáltunk, úgy, hogy Cseresznye beszállt plusz gitárosnak, de éreztük, hogy ez a "legyünk négyen" dolog valahogy nem annyira működőképes. Viszont amikor tudtuk, hogy Labinak mennie kell, akkor nem is volt kérdéses, kézenfekvő volt, hogy a Cseresznye beszálljon.

- Na jó, akkor most vegyük sorra a stúdióalbumaitokat! Mondj mindegyikről néhány mondatot: hogyan látod őket mai szemmel, milyen eltolódásokat veszel köztük észre?