Lukács Laci interjú
Kovács Tünde 2005.03.13. 11:15
A Viszlát Debrecenben turné keretében, kazincbarcikai koncert előtt sikerült találkoznom Lukács Lacival, a Tankcsapda frontemberével. Nagyon vártam a találkozást, hisz Hegyalja óta nem láttam, ráadásul érdekelt, mi van vele. Legutoljára itt 2001-ben beszélgettem vele, akkor meg is jegyeztem, milyen furcsa, hogy kávét és sört iszik – egyszerre. Kíváncsi voltam, most mivel döbbent meg. Az első meglepetés már akkor jött, mikor szembe jött velem: Black Out-os póló volt rajta! Nem semmi: Aztán beálltunk a büfésorba. Mondta, hogy pár perc, csak vesz valamit. Én már sasoltam: hát nem megint kávé és sör volt?!
- Először is: Hogy vagy? Teljesen felépültél már a nyári ejtőernyős balesetedből?
- Köszönöm szépen, jól vagyok. Látható, érezhető jele már nincs a balesetnek, a színpadon is oké minden, a szex is jól megy. Nincs még teljesen összeforrva az az eltört csigolya, de ez normális dolog.
- Lelkileg nem viselt meg nagyon, fogsz még ugrani?
- Őszintén szólva, ha azért hagynám abba az ejtőernyőzést, mert balesetet szenvedtem, akkor abbahagytam volna már 8 évvel ezelőtt, amikor először vittek kórházba emiatt. Ettől függetlenül lelkileg természetesen megviselt, legalábbis olyan értelemben véve, hogy szar érzés volt otthon feküdni, és tv-ből nézni, ahogy az emberek a Szigeten jól érzik magukat.
- Hogyan érintette a zenekart , hogy nem léptetek fel a Szigeten, hisz ez már szinte hagyomány? Vagy éppen azért nem volt megrázó a dolog, mert már annyiszor voltatok (és valószínűleg lesztek is) ?
- Szar volt. De nem csak a Sziget volt rossz, hogy elmaradt, hanem még abban a hónapban lett volna egy pár buli. Igazából azért volt tényleg szar, hogy elmaradt, mert eddig a Sziget története során a Tankcsapda minden egyes alkalommal játszott, ráadásul mi voltunk idáig az egyetlen zenekar - most már mi sem-, aki mindig is nagyszínpadon játszott. Emiatt is rossz, mert megszakadt ez a folyamat, de ez a legkisebb gond. Az volt a legszarabb, hogy a közönség várt minket.
- A rajongóktól milyen visszajelzéseket kaptatok ez idő tájt?
- Mindenki gyors gyógyulást kívánt, és mindenki mellettünk állt. Tehát nem voltak olyan levelek, hogy „Mi a k***a anyádnak törted össze magad?!”
- A klipet az Azt mondom állj! című számra forgattátok, nem is olyan rég. Azt olvastam, hogy ez volt minden idők legdrágább hazai videóklipje. Igaz ez?
- Ez túlzás, egy marketing fogás a kiadó részéről, hogy az érdeklődést jobban felkeltse a klip iránt. Nem volt olcsó, ez igaz, bár nem értek hozzá. Igazából nem nekem kellene ezt a kérdést feltenned, hanem a srácnak, aki rendezte. Ugyanaz csinálta, mint aki a Be vagyok rúgvát, és az Adjon az ég klipjét. Ez teljes egészében az ő filmje, fogalmazzunk így.
- A Megawattos Olivér is szerepel a klipben, bár csak pár másodpercig. Ő kérte, hogy szerepeljen, vagy ti kértétek fel?
- Elment ő is a válogatásra és kész.
- Ti barátok vagytok egyébként Olivérrel, vagy csak a munka miatt találkoztok sűrűn?
- Ismerjük egymást, nem vagyunk puszi-cimborák, de jóban vagyunk.
- A könyvet, ami most jelent meg rólatok (TANKönyv) Bakó Csaba újságíró írta. Hogy merült fel ez az ötlet? Régóta terveztétek? Ti kértétek, hogy írja meg, vagy ő állt elő ezzel az ötlettel?
- Az a baj, hogy még nem jelent meg, most nyomják, de 1-2 héten belül megjelenik. Mi kértük meg egyébként Csabát, és mondtuk neki, hogy mostanra, a zenekar 15. születésnapjára kellene, hogy elkészüljön. Ez a könyv készül már vagy 2 és fél, 3 éve, interjúk, háttéranyag gyűjtés, ez nagy munka. De néhány napon belül könyvformátumot ölt az egész.
- Az Azt mondom állj! mellet még egy szám van a jubileumi dupla lemezen, ami nem jelent még meg sehol, a 14 című dal. Ez miért maradt le az Élni vagy égni albumról ?
- Azért, mert az a 12 szám, ami az albumon megtalálható, az egy kerek egész volt, nem fért már bele ez a dal. Ilyen fordult már elő korábban is a Tankcsapdánál. Például a Tankológia című lemezen van egy Nem lesz jobb című szám, az is lemaradt az Ember tervez-ről. Elkészül egy felvétel, és hogyha úgy ítéljük meg, hogy egységes az anyag és nem fér bele az a szám, akkor nem tesszük bele. Az Élni vagy égni album készítésekor 14 dalt vettünk föl, ebből 12 maradt meg a lemezen, Az utca túloldalán című szám csak a Szextárgy című kislemezen jelent meg, a 14 pedig most a válogatás albumon.
- Klipet terveztek az elkövetkezendő pár hónapban?
- Nem, nem is gondoltunk rá.
- Teljesen új album mikorra várható?
- Egyáltalán nem kezdtünk még el dolgozni az új anyagon, jelenleg csak a turnéval foglalkozunk. Teljesen új lemez -szerintünk - 2006 első felében várható. A jövő év első felében pihenünk, három hónapig csak nyugi, el is utazunk meg minden. Azután elkezdünk majd dolgozgatni az új számokon, nyáron természetesen fesztiválozunk, ősszel pedig valószínűleg kiadunk egy pár számos maxit az Ez az a ház és a Szextárgy mintájára, ami már az új lemez előhírnöke lesz.
- Zárásként szeretnék feltenni egy kérdést, amire egy ismerősöm kért meg: Nem terveztek- e ismét Hazudós Zenekarok Turnéját a Kispál és a Borzzal, valamint a Pál Utcai Fiúkkal?
- Jövőre lesz 10 éve, hogy volt ez a turné, és akkor megbeszéltük –félig-meddig poén szinten - , hogy 10 év múlva csinálunk ismét egy ilyen bulit. Nincs konkrét terv megbeszélve, de hát a fene tudja, érted. Hogyha komplett turné nem is lesz, de elképzelhető, hogy jövőre csinálunk egy közös bulit. Az ötlet nem lenne rossz, csak nem beszéltünk még egyik féllel sem erről. De hogyha valaki ezt tető alá hozná, akkor miért ne?!
|